"Ma még csak tükörben homályosan látunk, akkor majd színről színre." (A Szeretet himnusza)
"De a fal nem nyílik ki, mert már nincs is. És hamarosan semmi sem lesz, csak a szakadék.
És zuhanni fogsz, és zuhansz, anélkül, hogy megtanultad volna. (...) De képes leszel-e rá?
Mivel nem tanultad meg, képes leszel-e rá?
Most minden eltűnt.
Itt az idő.
Most!"
És zuhanni fogsz, és zuhansz, anélkül, hogy megtanultad volna. (...) De képes leszel-e rá?
Mivel nem tanultad meg, képes leszel-e rá?
Most minden eltűnt.
Itt az idő.
Most!"
(Michael Ende)
Mire vársz itt nyuszika? Az élet nem szokott csak úgy magától elkezdődni.
Mindaz, ami érték, anyagba zárva ölt testet, de a lényegi erőnk voltaképpen az emberi Lélek és a Szellem(tudat). Testünket mozdulatokban érezzük meg, és ezt éljük meg a táncban – hajlítjuk, átöleljük, összegyűrjük, kibontjuk, a végtelenbe húzzuk ki gerincünknél fogva, át a vállon, a könyökön, át az ujjaink hegyén: végre megtapasztaljuk határait. S ez a határ korántsem bőrük hártyája. Ha az lenne, kudarcra ítélt küzdelem lenne a tánc, pedig ez öröm, mert formát adhatunk általa minden bennünk rejlőnek (gondolatnak? érzésnek? másnak? egy Másnak?) A határ és határtalanság közötti egyensúlyozásunk állandó feszültséget teremt bennük és körülöttük, mert alkotórészeink működése (ahol a test a karosszéria, a tudat a motor, a lélek pedig az üzemanyag) csak azok egymásra utaltságában lehet teljes, egyikük sem létezik a másik nélkül. Az igazi hit az, ha elfogadjuk e hármas énünket, és felhasználjuk abban a szellemben, hogy a valóság és a hit értelmet nyerjen.
Munkabemutató: 2010. április 9. 19.00, Mozdulatművészeti Stúdió
Rendező, fény: Balogh Janka
Alkotótársak: Ágoston Andrea, Balogh Janka, Csikós Vera, Geréby Fruzsina
Rendező, fény: Balogh Janka
Alkotótársak: Ágoston Andrea, Balogh Janka, Csikós Vera, Geréby Fruzsina
